Mik a lágyéktáji sérvek?

Sérvnek nevezzük azt az állapotot, mikor valamelyik belső szerv normál anatómiai helyzetéből, üregéből – egy veleszületett vagy szerzett nyíláson keresztül – kitüremkedik vagy előesik. A sérvek döntő hányada a hasfalat érinti, felnőtteknél a leggyakoribb típusú sérv a lágyéksérv. A hasfal egymáson fekvő izmokból, illetve az ezeket borító kötőszövetes lemezekből (bőnye) áll. Ezen izmok gyengesége, megnyílása és a hason belül megnövekvő nyomás együtt járul hozzá a hasüregi szervek (vékony- vagy vastagbél, cseplesz) kitüremkedéséhez a sérvkapun keresztül.

A sérvek sebészi betegségek, a sérvkapu zárására, a hasfali kötőszövetes vázrendszer megerősítésére különböző megoldások léteznek, melyet egyénre szabottan határozunk meg. Igaz ez a megközelítés módjára (nyitott vagy laparoszkópos műtét), háló méretére, típusára, vagy ritkább esetekben éppen annak elhagyására.

Miért kell a beavatkozást elvégezni?

A kizárt lágyéksérv során a sérvkapun keresztül korábban mozgó sérvtartalom a sérvtömlőben „ragadt”. A szövetek fala ödémássá (vizenyőssé) válik. Kezdetben ez az ödéma a tartalom visszahelyezését követően megszűnhet.
Az idő előre haladtával a belek vénás keringése szenved zavart, majd a bélfali vizenyő növekedésével az artériás keringés is sérül, definitív bélelhalás alakulhat ki, mely során baktériumok, toxinok és szabad gyökök szabadulnak fel lokális majd az egész szervezetet érintő fertőzést, véráramfertőzést okozhat, végső stádiumban akár végzetes is lehet.

Hogyan végezzük a műtétet?

A műtétet altatásban végezzük, mely során a lágyékszalaggal párhuzamosan ejtett 5-10 cm-es bőrmetszést követően preparálunk a hasfalra. A sérvtömlőbe ragadt, kizárt sérvtartalom életképességét felmérjük, amennyiben szükséges, az elhalt csepleszt, bélszakaszt eltávolítjuk, bélösszeköttetést varrunk. A hasfalat öltésekkel egyeztetjük, majd a kötőszövetes vázra, steril környezet esetén „onlay” hálót rögzítünk. A sebüregben a műtét másnapjáig szívódraint (Redon) hagyunk vissza.

A műtét átlagosan 50-60 percet vesz igénybe, mely az előkészületekkel, az altatással és a záró lépésekkel megközelítőleg 30-40 perccel hosszabbodik meg.

Van-e egyéb kezelési lehetőség?

A kizárt lágyéktáji sérvek esetén alternatív kezelés nincs. Az idő előre haladtával a tartalom elhalását követően véráramfertőzés alakul ki, mely a beteg halálához vezet.

A műtét potenciális szövődményei

Műtét utáni fájdalom a műtéti területen, bőr-, szövetkárosodás, gyulladások, hegesedés, sebfertőződés, seb körüli érzéketlenség, mélyvénás trombózis.

Lesznek fájdalmaim a műtét után?

Ébredést követően várható, hogy bizonyos diszkomfort éri majd, mindent megteszünk, hogy ezt minimalizáljuk, illetve ha kialakult, akkor csillapítsuk.

A műtétet követően a metszés fájdalmas lehet, a műtét befejező lépéseként a sebet érzéstelenítjük. A metszések körül is lehet kellemetlenség, mely a fájdalomcsillapítók szedésével szintén jelentősen javulni szokott. A fájdalomcsillapítók az elkövetkező időszakban fokozatosan szükségtelenné válnak majd.

Meddig kell kórházban maradnom?

A műtétet követően, amennyiben bélmegnyitás nem történt, a műtét másnapján hazamehet.
A szívódraint 2-3 nap után távolítjuk el.

A felépülés időszaka

Mikor fürödhetek vagy zuhanyozhatok?

  • Tiszta fedőkötés lesz a seben, melyet egyeztetés szerint időnként cserélni kell. A test többi részét nyugodtan megmoshatja, de a kötéseket teljes mértékben tartsa szárazon az első 48 órában. A varratszedésig kerülje a fürdést vagy úszást, a seb áztatása fokozza a fertőzés kialakulásának valószínűségét. Ezen időszakban ne hagyja, hogy tusolás alatt a víz a sebre irányuljon. 1 héttel a műtétet követően tusolhat, viszont a sebet gondosan meg kell szárítani ezt követően.

Sportolás:

  • A műtét utáni pár hétben fáradékonyabbnak fogja érezni magát, javasolt a mindennapi aktivitás fokozatos visszaépítése. Az első 6-8 hétben kerülje a nehéz fizikai munkát, súlyok emelését, intenzív sporttevékenységeket.

Munkavégzés:

  •  A legtöbb ember 1-2 héten belül ismét munkába tud állni.

Kérjük, kerülje a műtét utáni közvetlen időszakban:

  • 6-8 hétig a megerőltető sportot (pl. futás, aerobic).
  • Fokozatosan emelje a fizikai megterhelést olyan ütemben, ahogy érzi, hogy képes rá
  • 24-36 óráig (vagy tovább, ha úgy érzi) ne menjen emeletnyi magasságot lépcsőn

Szakembereink

Dr. Czeller Dániel általános sebész szakorvos magyar, angol Orvosunk magyar, angol nyelven beszél. 18+ Pácienseket 18+ éves kortól fogad.
Dr. Hidas Tamás általános sebész szakorvos magyar, angol, német Orvosunk magyar, angol, német nyelven beszél. 15+ Pácienseket 15+ éves kortól fogad.
KAPCSOLAT
1123 Budapest,
Alkotás utca 55-61.
+36 1 323 7000
NYITVATARTÁS
  • Hétfő 07:00-20:00
  • Kedd 07:00-20:00
  • Szerda 07:00-20:00
  • Csütörtök 07:00-20:00
  • Péntek 07:00-20:00
  • Szombat 07:00-15:00
HÍRLEVÉL
PARKOLÁS / TÉRKÉP
Parkolási lehetőségek