
A nephrectomia a vese teljes eltávolítását jelenti. Leggyakrabban rosszindulatú vesedaganat (veserák) kezelése miatt kerül sor a műtétre, de más esetekben – például súlyosan károsodott, működésképtelen vese – is indokolt lehet. A műtét célja a kóros vese eltávolítása, a daganat gyógyítása, illetve a szövődmények megelőzése.
A beavatkozás elvégezhető nyitott, laparoszkópos vagy robot-asszisztált technikával. A modern urológiában egyre gyakrabban alkalmazzuk a minimál invazív, robot-asszisztált vagy laparoszkópos eljárást, amely kisebb metszésekkel, pontosabb műtéti kivitelezéssel és gyorsabb felépüléssel jár.
A nephrectomia akkor javasolt, ha a vese eltávolítása a beteg gyógyulásának vagy életminőségének megőrzésének feltétele.
A műtét elsősorban az alábbi esetekben indokolt:
A beavatkozás altatásban történik. A sebész több apró metszést ejt a hasfalon, amelyeken keresztül bevezeti a kamerát és a műszereket. Robot-asszisztált technika esetén a sebész egy konzolnál ül, és a robotkarokat irányítja, miközben nagyított, háromdimenziós képen követve végzi a műtétet. A műtét során a vesét az azt körülvevő zsírszövettel és gyakran a mellékvesével együtt eltávolítjuk, szükség esetén a közeli nyirokcsomókat is kimetsszük. A vesét egy speciális zsákban, a hasfal egyik kissé nagyobb metszésén keresztül vesszük ki. Amennyiben a másik vese egészséges, az megfelelő vesefunkciót lehet képes fenntartani.
Amennyiben kezelőorvosával úgy döntenek, hogy a robot-asszisztált műtét jó megoldás az Ön számára, az alábbiakra számíthat.
A sebész néhány kisebb, vagy egyetlen kis bemetszést végez, és 3D HD kamera segítségével kristálytiszta, nagyított képet kap a prosztatamirigyről és a környező szövetekről.
A sebész egy konzolnál (sebészi konzol) ül Ön mellett, és a bemetszéseken keresztül apró műszerekkel és kamerával operál.
A da Vinci® sebészeti rendszer az emberi kézhez hasonló, de nagyobb mozgástartományban mozgó műszereket hajlítva és forgatva valós időben képezi le a sebész kézmozdulatait.
Mint minden nagyobb műtétnek, a nephrectomiának is vannak kockázatai. Ezek lehetnek általános szövődmények, illetve a veseeltávolításhoz specifikusan kapcsolódó problémák.
A legfontosabb lehetséges szövődmények a következők:
A sebész és az altatóorvos részletes útmutatást ad a szükséges vizsgálatokról és előkészületekről. A legfontosabb előzetes tudnivalók a következők:
A műtétet követően néhány napos kórházi tartózkodásra és fokozatos felépülésre kell számítani. Az első időszakban szoros orvosi megfigyelés történik.
A legfontosabb tudnivalók:
A műtét utáni időszakban különösen fontos az előírások betartása a gyógyulás érdekében.
Az alábbi szabályokat érdemes követni:
A nephrectomia a vesedaganat egyik leghatékonyabb kezelési módja, ha a daganat nem terjedt túl a vesén. A másik vese egészséges működése rendszerint elegendő a szervezet számára, így a mindennapi életminőség megőrizhető.
A gyógyulás általában 4–6 hét alatt teljes, de a fizikai terhelhetőség fokozatosan tér vissza. Hosszú távon a másik vese rendszeres ellenőrzése és az egészséges életmód betartása elengedhetetlen.
Nem minden esetben szükséges a teljes vese eltávolítása. Egyéni mérlegelés alapján más kezelési módok is szóba jöhetnek.
A leggyakoribb alternatívák:
Műtét utáni kontrollvizsgálat a műtétet végző orvossal egyeztetett időpontban szükséges.
Bizonyos tünetek azonnali orvosi vizsgálatot igényelnek. Haladéktalanul forduljon orvoshoz az alábbi esetekben:
A robotasszisztált nephrectomia korszerű és hatékony megoldás a rosszindulatú vesedaganatok és egyéb vese eltávolítást igénylő betegségek esetén. Előnye a kisebb műtéti megterhelés, a gyorsabb felépülés és a biztonságos daganateltávolítás. Amennyiben a másik vese egészséges, annak működése elegendő a szervezet számára, így a betegek többsége teljes értékű életet élhet a műtét után.
Nem. Bár a leírásban szerepel a “robot” szó, nem a robot, hanem a sebészek végzik a műtétet a da Vinci sebészeti rendszer kamerájával és műszereivel.
Igen. Mielőtt a da Vinci sebészeti rendszert bármilyen műtéti eljáráshoz használnák, az egészségügyi intézmény a rendszer használatára vonatkozó oktatást, és a robotizált műtétek elvégzéséhez engedélyt biztosít a sebészek számára.
A da Vinci sebészeti rendszer használatával elért műtéti eredményekről
mindenképpen konzultáljon sebészével, mivel minden sebész tapasztalata
más és más. Például az alábbiakról tájékozódhat:
A radikális prosztataműtéttel kapcsolatos műtéti kockázatok az alábbiak lehetnek: vizeletszivárgás, sürgős vizelési inger, merevedési zavarok (a beteg képtelen az erekcióra, vagy annak fenntartására), végbél- vagy bélsérülés, a húgycső szűkülete, nyirokfolyadék összegyűlése a kismedencei területen vagy a lábakban.
A betegnek konzultálnia kell a kezelőorvossal annak érdekében, hogy eldöntsék, a da Vinci sebészeti rendszerrel végzett műtét valóban megfelelő-e számára. A tájékozott döntés meghozatala érdekében a nem műtéti és műtéti lehetőségekre valamint az azokhoz kapcsolódó kockázatokra vonatkozó, összes rendelkezésre álló információt át kell tekinteniük.
Bármely műtét során – beleértve a da Vinci sebészeti rendszerrel végzett műtéteket is – felléphetnek súlyos szövődmények, akár haláleset is előfordulhat. A súlyos műtéti kockázatok közé tartozik többek között a szövetek és szervek sérülése, valamint a más műtéti technikákra való áttérés, ami hosszabb műtéti időtartamot és/vagy több komplikációt eredményezhet.
Az egyéni eredmények számos tényezőtől függhetnek, többek között, de nem
kizárólag a beteg és a betegség jellemzőitől és/vagy a sebész tapasztalataitól.
A biztonság és hatékonyság bizonyítása a bemutatott specifikus eljárások esetében a da Vinci robot, mint sebészeti eszköz értékelésén alapult, és nem tartalmazta a rák kezelésével kapcsolatos kimenetel (teljes túlélés, betegségmentes túlélés, helyi kiújulás) vagy a beteg alapbetegségének/betegségének kezelésével kapcsolatos értékeléseit. Az eszköz minden műtéti eljárás során csak a megfelelően képzett sebész klinikai döntése alapján használható.
