Dr. Benedek Zsófia

Dr. Benedek Zsófia

sebész szakorvos
Szakemberünk magyar és angol nyelven beszél. Pácienseket 18 éves kortól fogad.

Bemutatkozás

Családomban több generációra felmenően vannak orvosok, édesapám sebész, édesanyám háziorvos, a gyógyítás szeretetét és a betegek iránti elkötelezettségüket én is örököltem.
Általános orvosi diplomámat a Semmelweis Egyetemen szereztem meg, majd 2014-ben első szakvizsgámat sebészetből tettem le. 2010 és 2021 között a Bajcsy-Zsilinszky Kórház Sebészeti, Érsebészeti és Mellkassebészeti Osztályán dolgoztam, először rezidensként majd sebész szakorvosként. Sebész szakvizsgám megszerzését követően a széleskörű anatómiai ismereteket, kreativitást és szépérzéket egyszerre igénylő szakma, a plasztikai sebészet elsajátítását tűztem ki célul. Gyakorlati időmet Magyar Honvédség Egészségügyi Központjában, a Szent Imre Egyetemi Oktatókórházban, az Országos Onkológiai Intézetben és a Bethesda Gyermekkórházban töltöttem. Második szakvizsgámat 2021 őszén szereztem meg plasztikai és égés- sebészetből.
A gyógyítást nem csak egyszerűen munkának, hanem hivatásomnak is tekintem. Meggyőződésem, hogy naprakész tudás, a legújabb eljárások ismerete, komplex és holisztikus szemlélet valamint sok különféle emberi és szakmai tényező sikeres elegye szükséges ahhoz, hogy mint orvos hitelesen és eredményesen tudjak gyógyítani. A munkám során kiemelt figyelmet fordítok arra, hogy őszinte és egyenrangú kapcsolatot tudjak kialakítani azokkal, akik megtisztelnek bizalmukkal. Fontos számomra hogy az orvos- beteg találkozás bizalmi légkörben teljen, a betegek részletes és közérthető tájékoztatását és oktatását kiemelt feladatomnak tartom.
Szakmai életutam során számos hazai és nemzetközi szakcikk és publikáció elkészítésében vettem részt, amely közül hat esetében én vagyok az első szerző. 2007 óta rendszeresen veszek részt hallgatóként és olykor előadóként is hazai és nemzetközi sebészeti valamint egészség gazdaságtani kongresszusokon. „Civilben” két lánygyermek édesanyja vagyok.

Specializációk

– hasi fájdalom; epekövesség (tanácsadás, vizsgálat); sérvek (tanácsadás, vizsgálat); anyajegy, vagy egyéb bőreltávolítás vagy bőr alatti elváltozás eltávolítása; begyulladt körömágy; bőr tályog, bőr gyulladás

Plasztikai sebészet

– konzultáció nagy fogyást, szülést követő elváltozások miatti műtétekkel kapcsolatban; anyajegy/ bőralatti elváltozás eltávolítás arcon; hegkezelés (túlsarjadt heg, tenyérnyinél kisebb égés okozta heg)