A Tatár Csillával közösen elindított „Dokihoz megyek!” című podcast sorozat egyik vendége Varró Orsolya radiológiai részlegvezető volt, aki radiográfusként szakmája minden különlegességéről beszámolt beszélgetésünk során. A Wáberer Medical Center egyik legnagyobb erőssége a széleskörű képalkotó diagnosztikai eszközpark. Ez inspirált minket arra, hogy összefoglaljuk Orsival a radiográfia lényegét, CT, MR és röntgen egyezőségeit és különbözőségeit, illetve azt, hogy melyik gép használata milyen esetben szükségszerű.
A radiológus az az orvosszakmai képesítésű személy, aki az elkészült felvételeket kiértékeli és véleményt formál, az általa írtak alapján a szakorvos dönt a továbbiakról, tehát segíti a vizsgálatkérő orvost a kezelés meghatározásában is leletével.
Ezzel ellentétben a radiográfus a vizsgálatot végzi, a „képeket” készíti el, azonban nincsen arra képesítésük, hogy véleményt alkossanak, emiatt nem kaphat azonnali visszajelzést a páciens a röntgen, CT és MR vizsgálat során.
Mivel sugárterheléssel jár, magánszolgáltató esetén is orvosi beutaláshoz, javaslathoz kötött*. Általában csontos elváltozások (pl. törés, baleset, sportsérülés, végtagok vizsgálata), ortopédiai vizsgálatok (pl. porckopás, degeneratív eltérés a csontozatban vagy ízületben, tartási rendellenességek gerincen) illetve mellkasszűrések (gyulladás, lerakódás, elváltozások kimutatása) esetén használjuk.
* Az olyan általános szűrővizsgálatok, mint low dose mellkas CT, mammográfiai szűrés értelemszerűen kivételt képeznek, ezekre meghatározott időközönként beutaló nélkül is javasolt ellátogatni megelőző jelleggel.
Szeletelő technikával dolgozik, mélyen és áthatóan vizsgál. A röntgennel ellentétben a felvételeket a tér több irányából is elérhetővé teszi, a kérésnek megfelelően akár bizonyos szöveteket felerősítve. A terhelés mértéke függ attól is, hogy milyen területet, mekkora felületen és milyen célból vizsgálunk. Egy mellkas CT például részletgazdagabb ábrázolást tesz lehetővé a mellkasröntgenhez képest.
Mágneses elven működik, nem jár sugárterheléssel. A tudomány mai állása szerint nincs kártékony hatása a szervezetre. Indokolt esetekben, szülészorvosi beleegyezéssel akár várandósság esetén a harmadik trimesztert követően igénybe vehető, sőt, vannak kifejezetten a kisbabára irányuló MR vizsgálatok is egyes intézetekben. Ez a vizsgálattípus leginkább az agy, gerinc, ízületi területekre, kismedencei szervekre előnyös.
Vannak olyan tényezők, melyek korlátozzák a lehetőségeket:
– várandósság vagy annak gyanúja,
– egyes fémprotézisek, (2000 után már MR-kompatibilis protéziseket használnak Magyarországon),
– szívritmus szabályozók,
– agyi aneurysma klippek,
– ismeretlen eredetű fémek, fémszilánkok,
– ismert kontrasztanyag-allergia,
– klausztrofóbia, pánik