Szépüljön velünk az ünnepekre, rendkívüli akciónk keretében!
Tekerje vissza az idő kerekét akár 5-10 évvel!

Mi a köldöksérv?

Sérvnek nevezzük azt az állapotot, mikor valamelyik belső szerv normál anatómiai helyzetéből, üregéből – egy veleszületett vagy szerzett nyíláson keresztül – kitüremkedik vagy előesik. A sérvek döntő hányada a hasfalat érinti, felnőtteknél a leggyakoribb típusú sérv a lágyéksérv. A hasfal egymáson fekvő izmokból, illetve az ezeket borító kötőszövetes lemezekből (bőnye) áll. A köldökgyűrűnek megfelelően az embrionális korban nyílás figyelhető meg. A magzatot ellátó erek ezen a csatornán jutnak be. A születést követően a köldökgyűrű záródik, azonban előfordulhat, hogy nyitott marad (veleszületett köldöksérv), illetve bizonyos tényezők, melyek a hasüregi nyomás növekedését, vagy a hasfali kötőszöveti rostok elgyengülését okozzák, a köldökgyűrű ismételt megnyílását váltják ki (szerzett köldöksérv).  Ezen a nyíláson keresztül a hasüregi szervek kitüremkednek. A sérvek sebészi betegségek,  melyekre a megoldásokat egyénre szabottan határozzuk meg. Igaz ez a megközelítés módjára (nyitott vagy laparoszkópos műtét), háló méretére, típusára, vagy ritkább esetekben éppen annak elhagyására.

Miért kell a beavatkozást elvégezni?

A köldök sérvek égő, szúró, éles fájdalmat okozhatnak, melyet elsősorban a hashártyára és a bélfodorra gyakorolt húzó erő okoz, ezek az idő előre haladtával növekszenek, esztétikai, higiénés panaszokat okozva. A sérvtömlő felett a bőr elvékonyodhat, elhalhat, spontán sipolyt képezve. A hasfali sérvek valós veszélye a sérv kizáródása, mely során a sérvkapun keresztül korábban mozgó sérvtartalom a sérvtömlőben „ragad”. A szövetek fala ödémássá (vizenyőssé) válik. Kezdetben ez az ödéma a tartalom visszahelyezését követően megszűnhet. Az idő előre haladtával a belek vénás keringése szenved zavart, majd a bélfali vizenyő növekedésével az artériás keringés is sérül, definitív bélelhalás alakulhat ki, mely során baktériumok, toxinok és szabad gyökök szabadulnak föl lokális majd az egész szervezetet érintő fertőzést, véráramfertőzést végső esetben fatális kimenetelt okozva ezzel.

Hogy készüljek a műtétre?

Legvalószínűbb, hogy a műtét napján érkezik majd intézetünkbe.  1-2 héttel a tervezett műtéti nap előtt elvégezzük a szükséges kivizsgálást, ami laborvizsgálatot, EKG-t, röntgent és szükség esetén aneszteziológiai vizsgálatot jelenthet.

Hogyan végezzük a műtétet?

A műtétet altatásban végezzük, mely során a sérvkapunak megfelelően kb. 5 cm-es bőrmetszést követően lepreparálunk a hasfalra. A sérvtömlőt körbejárjuk. A tömlő tartalmát a hasüregbe visszahelyezve, előbbit eltávolítjuk. A hasfalat öltésekkel egyeztetjük, majd a kötőszövetes vázra „onlay” hálót rögzítünk. A műtéti sebet több rétegben zárjuk. A háló fölött szívó draint (Redon) hagyunk vissza.

Bizonyos esetekben a sérvek megoldhatók laparoszkópos megközelítésből is. Ekkor a sérvtömlőtől távol ejtett 1 cm-es metszésből szén-dioxid gázzal felfújjuk a hasüreget, itt bevezetjük az optikai trokárt, a hasüreget áttekintjük. További 2 darab 0,5-1 cm-es metszésen bevezetjük az operációs- és segédtrokárokat. A sérvkaput tisztázzuk, majd kétrétegű hálót helyezünk be a hasüreg felől, melyet belülről rögzítünk.

A műtét átlagosan 30-40 percet vesz igénybe, mely az előkészületekkel, az altatással és a záró lépésekkel ez megközelítőleg 30-40 perccel hosszabbítja meg.

Van-e egyéb kezelési lehetőség?

A sérvek sebészi betegségek, ezért valós alternatív terápia nem létezik. A haskötők a sérvvel kapcsolatos fájdalmat, illetve diszkomfort érzetet csökkenteni tudják, de a kizáródás esélyét nem befolyásolják. A haskötő hordását elsősorban műtéttel egybekötve javasoljuk a posztoperatív szakban a hasfal alátámasztására.

Kezelőorvosa elmagyarázza a részleteket, amennyiben ez az Ön esetében elképzelhető alternatíva.

A műtét potenciális szövődményei

Műtét utáni fájdalom a műtéti területen, bőr-, szövetkárosodás, gyulladások, hegesedés, sebfertőződés, seb körüli érzéketlenség, mélyvénás trombózis.

Lesznek fájdalmaim a műtét után?

Ébredést követően várható, hogy bizonyos diszkomfort éri majd, mindent megteszünk, hogy ezt minimalizáljuk, illetve ha kialakult, akkor csillapítsuk.

A műtétet követően a metszés fájdalmas lehet, a műtét befejező lépéseként a sebet érzéstelenítjük. A metszések körül is lehet kellemetlenség, mely a fájdalomcsillapítók szedésével szintén jelentősen javulni szokott.

Meddig kell kórházban maradnom?

A műtét során a sebüregben, a háló felett a termelődő savó elvezetésére szívó draint (Redon) hagyunk vissza. A sebüreg méretétől függően a draint a műtétet követő 2-3. napon eltávolítjuk. Amennyiben erre nincs lehetőség, úgy drainnel együtt engedjük el. Hazaengedésére a műtétet követő 2-3. napon kerül sor.

A felépülés időszaka

Mikor fürödhetek vagy zuhanyozhatok?

  • Tiszta fedőkötés lesz a seben, melyet egyeztetés szerint időnként cserélni kell. A test többi részét nyugodtan megmoshatja, de a kötéseket teljes mértékben tartsa szárazon az első 48 órában. A varratszedésig kerülje a fürdést vagy úszást, a seb áztatása fokozza a fertőzés kialakulásának valószínűségét. Ezen időszakban ne hagyja, hogy tusolás alatt a víz a sebre irányuljon. 1 héttel a műtétet követően tusolhat, viszont a sebet gondosan meg kell szárítani ezt követően.

Sportolás:

  • A műtét utáni pár hétben fáradékonyabbnak fogja érezni magát, javasolt a mindennapi aktivitás fokozatos visszaépítése. Az első 6-8 hétben kerülje a nehéz fizikai munkát, súlyok emelését, intenzív sporttevékenységeket.

Munkavégzés:

  • A legtöbb ember 1-2 héten belül ismét munkába tud állni.A műtétet követően legalább 2-3 hónapig javasolt méretben megfelelő hasi sérvkötő hordása.Kérjük, kerülje a műtét utáni közvetlen időszakban:
    • 6-8 hétig a megerőltető sportot (pl. futás, aerobic).
    • Fokozatosan emelje a fizikai megterhelést olyan ütemben, ahogy érzi, hogy képes rá
    • 24-36 órát (vagy tovább, ha úgy érzi) ne menjen emeletnyi magasságot lépcsőn
KAPCSOLAT
1123 Budapest,
Alkotás utca 55-61.
+36 1 323 7000
NYITVATARTÁS
  • Hétfő 07:00-20:00
  • Kedd 07:00-20:00
  • Szerda 07:00-20:00
  • Csütörtök 07:00-20:00
  • Péntek 07:00-20:00
HÍRLEVÉL
PARKOLÁS / TÉRKÉP
Parkolási lehetőségek