Dr. Vértesaljai Márton, kardiológus szakorvosunk Tatár Csillánál járt, és sok-sok érdekességet árult el a kardiológia szakterületéről. Hagyományaink szerint most is tollat ragadtunk, és mint minden adásból, ebből is kiválogattunk néhány izgalmas részletet. Így minél több emberhez eljuttathatjuk azt a rengeteg információt, melyeket ezen alkalmakkor tudhatunk meg orvosainktól. A teljes epizód Csilla Spotify „Szólalj meg!” című, vagy YouTube csatornáján érhető el.

 

Pontosan mi az, ami a kardiológia szakterületéhez tartozik?

 

A kardiológus szívgyógyász, azaz kizárólag a szívvel foglalkozik. A szakterületen belül is felsorolhatunk különböző specialistákat. Többek között van olyan kardiológus, aki csak a szív képalkotásával (mint ahogyan interjúalanyunk is), vagy a koszorúérrel, a szívizom gyengeségével, a szívelégtelenséggel, vagy a ritmuszavarral dolgozik.

 

Azonban mégsem lehet minden esetben csak a szívre hagyatkozni, hiszen testünk minden része kapcsolatban áll egymással. Például, ha a szervezetben érelmeszesedés van jelen, akkor az befolyásolhat más szerveket, szervrendszereket is. Erre az összefüggésre pedig a szakorvosnak is figyelni kell.

 

Prewenció

 

A megelőzés első lépése minden esetben egy szakorvosi látogatás, hiszen már egy hosszas „kérdezz-felelek” beszélgetéssel is bekategorizálható a páciens kockázatoknak való kitettsége, egészségügyi állapota, és felmerülhet a betegség gyanúja is. Az ajánlott kardiológiai szűrés rendszerességének meghatározása egyedi, melyet befolyásol a genetika, az örökletességek és az életvitel is. Azonban az általánosságban elmondható, hogy panaszmentes és egészséges életet élő emberek számára is érdemes 50 éves kor felett évente egyszer meglátogatni a kardiológus szakorvost.

 

A kezelőorvos felmerülő panasz esetén különböző módszerekkel bizonyosodhat meg a páciens szívének egészségéről, vagy adott esetben valamilyen rendellenességről. Amennyiben a doktor szükségesnek ítéli meg, úgy különböző vizsgálatokra irányítja a pácienst. A tudomány mai állása szerint három vizsgálattípussal állíthatjuk fel a legbiztonságosabban és legpontosabban a stabil koszorúér betegség diagnózisát, mely gyakori ok a mellkasi fájdalom szindróma hátterében. Ezek a koronária CT, a terheléses szív ultrahang, és a szív MR. Utóbbi nagyon kevés helyen elérhető az országban, főleg magánegészségügyi ellátás keretein belül. A Wáberer Medical Centerben széleskörű képalkotó diagnosztikai eszközpark áll rendelkezésre a páciensek kényelmének érdekében, így a szív MR is rendelkezésre áll egy helyen intézményünkben, de természetesen elérhető az EKG, terheléses EKG, 24 órás Holter monitor, vagy ABPM vizsgálat is.


Blog cikk megosztása



KAPCSOLAT
1123 Budapest,
Alkotás utca 55-61.
+36 1 323 7000
NYITVATARTÁS
  • Hétfő 07:00-20:00
  • Kedd 07:00-20:00
  • Szerda 07:00-20:00
  • Csütörtök 07:00-20:00
  • Péntek 07:00-20:00
  • Szombat 07:00-15:00
HÍRLEVÉL
PARKOLÁS / TÉRKÉP
Parkolási lehetőségek